Ha valaki Dombrád település elnevezéséről próbál olvasni, akkor szinte biztosan egy általánosan elfogadott és senki által nem vitatott tényként kezeli, hogy neve szláv eredetű. Alapszava tölgy jelentésű, de a magyar nyelvű helynévadás szerint alakult.
Ez az általánosan elfogadott nézet.
Fontos megjegyeznem, hogy az alábbi gondolat saját elméletem és tudományosan nem bizonyított, de mindenképpen gondolkodásra adhat okot.
Szóval, mi a helyzet ha a fenti név eredete nyelvtanilag nem igazolja Dombrád tölgy illetve szláv eredet kapcsolatát ?
Országszerte
megemlékezéseket tartanak a doni
katasztrófa 75. évfordulója alkalmából. Emiatt kértem fel Maklári Sándor barátomat arra , hogy röviden írja meg kutatásainak eredményét a Dombrádról származó hősök vonatkozásában, némi kitekintéssel a történelemre hagyatkozva.
Az alábbiakban az ő általa kutatott eremdényeit teszem közzé.
Dombrádról
is számos katona harcolt, illetve halt hősi halált a Don-kanyarban. Írásomban
róluk szeretnék megemlékezni és összefoglalni az odáig vezető utat.
Mielőtt Kacsa vár történetét elolvasnánk, szólnék pár szót a földvárakról .
A földvárak menhelyül szolgáltak a népnek és egész Európában el vannak terjedve; hazánkban a honfoglalás alkalmával őseink sok ilyet találtak, de maguk is építettek. Ezeket szokták Pogányvárnak, földvárnak hívni, de gyakori a bolondvár, leányvár, tündérvár elnevezés is.
Azok a várak, melyeket őseink itt találtak vagy ők maguk építettek az első századokban, szintén földből készültek; kővárakat inkább csak a tatárjárás után kezdtek emelni.
Ezen várak nagyon különböző időkből erednek, alakjuk és nagyságuk is nagyon különbözik, abban azonban megegyeznek, hogy nem kő- vagy téglafal vette körül, hanem földből készült töltéssel és árokkal védekeztek. Szabolcs megyében gyakoriak az ingoványokba és nádasokba emelt földvárak.
Nemes Imre községi jegyző (1890) szerint egy Szilágyi nevű kéki gazdaembernek, sok év előtt igen magas korban elhalt atyja, fiatal korában Debreczenben járván, ott egy világtalan, 100 év körüli hegedősnek meséit hallgatta, a ki ezekkel kereste kenyerét, és midőn megtudta, hogy hallgatói között rétközi 397ember is van, elkeseredve panaszolta, hogy megvakulásának története a demecseri Lányok várával van összefüggésben.
Ugyanis a XVII. századnak a végén, a törökvilágban, mint ifjú egy úrnak a szolgálatában állott, kinek a Kacsavár volt a tanyája, mely a pátrohai határban néhány kilométer távolságra fekszik a demecseri vártól és szintén egyik szigetét tette a rengeteg rétközi mocsaraknak, és a mely két vár csak csolnakon közlekedhetett egymással.
A Kacsavár ura a törököktől szorongatva, kénytelen volt feleségével, szép leányával és kincseivel az erősebb demecseri Lányok-várába menekülni. Az öreg hegedős volt a csolnakos, s mikor már közel voltak a demecseri menedékhez, az úr mindkét szeme világától megfosztotta és a vízbe dobván, életét is elakarta emészteni, nehogy övéinek és kincseinek hollétét elárulhassa. Valahogy azonban megmenekült és mint hegedős tengette hosszú életét. ( A Demecseri földvárról)
De még a török idők előtt a tatárjárás korában is fontos szerepet töltöttek be ezen szigetek, földvárak s igazából e kor mutatja meg, hogy már nem elég csupán földből várat emeleni. A tatárok rabláncra fűzve vitték a lakosságot az országból. Olyan nagy volt a pusztítás, hogy a nemzet krónikása úgy jegyezte fel: „Magyarországot ebben az esztendőben, háromszáz évi fennállása után megsemmisítették a tatárok.” A Rétköz lakói a tengernyi víz nádasaiban, a szigetekre, a földvárakba menekültek. Állataikat is titkos járatokon, csapásokon, a biztonságos úsztatókon a szigetekre menekítették. Mindezek ismeretében most ismerjük meg Vajda Ferencz miként adja tovább az őseitől hallott népregét.
2014 év elején , amikor először jártuk be az ótemetőt, az egykori temetődombot, álmodni sem mertük, hogy pár év múlva egy új Emlékhelynek ad majd otthont. Rengeteg Dombrádi tett azért, hogy Dombrád 950 éves évfordulóján egy igazán szép Harangláb és Dombrád címere fogadja a településre érkező helyieket és ide látogatókat.
Ezúton is szeretném megköszöni mindenkinek azt a sok munkát, mellyel hozzájárult Dombrád történelméhez. Külön szeretném kiemelni és megköszönni Tibor Oláh ácsmester munkáját, akinek a harangláb megalkotását köszönhetjük ! Kozmáné Kasza Veronika polgármester asszonynak pedig azt a hathatós közremüködést, melynek köszönhetően a címer is megszülethetett ! Külön köszönöm, hogy tett azért, hogy mindehez az anyagi háttér is biztosítva legyen. Nélküle valószinüleg nem valósíthattuk volna meg az elképzeléseinket.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim !
A mai napon - Dombrád 950 éves fennállásának évfordulója alkalmából rendezett ünnepség keretén belül - ismét jeles eseménynek lehetünk a résztvevői. Újabb emlékhellyel gazdagodott városunk. A Harangláb átadására, megszentelésére és megáldására kerül sor itt az Ótemetődombon, az egykori Templomdombon.
Az Ótemetődomb, ahol most összegyűltünk, Dombrád történetében nagy jelentőségű.
A kutatások szerint ez volt településünk egyik legrégebben lakott területe. A kedvező földrajzi adottságainak köszönhetően Dombrád már az ősidőktől kezdve lakott település. A múlt században a Régi-temetőből, a volt homokhordók területéről a Józsa András Múzeumba került bronz- és vaskori ill.középkori cserépedény maradványok azt bizonyítják, hogy az itt lévő dombokat különféle népek lakták, Így ;kelták, gótok,burgundok,vandálok, gepidák,avarok, szlávok, kazárok, kabarok stb,
Biztos forrásból tudjuk,hogy a középkorban is a négy dombon és Ónteleken, azaz a mai Önteleken volt a település központi része. Elsősorban e dombok nyugati oldalán telepedtek le,mert ott védve voltak a térségünkben uralkodó észak-keleti hideg széltől, melegítette őket a délutáni napsütés, és ott volt egy nagyobb tó ,a mai Nagy-és Kis -Balaton .
Itt, az Ótemetődomb déli részén épült Dombrád első református temploma is fagerendából a XVI sz.második felében (1578-ban). Sipos Kálmán Nagytiszteletű Úr írásos levéltári dokumentummal bizonyította .Az 1836-ban a dombrádi földesurak által készített térképen is ezt a területet ; ”az Úr háza,helyeként”jelölik.
A XVII-XVIII században a lakosság lassan elhagyja ezt a területet és a mai város területét kezdi benépesíteni. Itt építik fel az új (második ) református templomot és az Ótemető egyre inkább csak temetkezési helyül szolgált őseink számára , az 1950-es évekig. Az ezt követő időszakban lassan feledésbe merült, magára maradt , benőtte a fa, a cserje. Ma már szinte csak nagyszüleink, szüleink emlékezetében él temetőként. Talán vannak olyan dombrádi lakosok is, akik még éltükben sem jártak ezen a helyen ,és nem tudják ,hogy itt egykor temető volt. Pedig jó lenne ha minél többen ismernék településünk múltját és ápolnák hagyományait.
Hisz Eötvös József gondolatai szerint
”Emlékekből él az ember, s
múltból él az emlékezet. Kinek
nincsen múltja nem lehet jelene
s jövője sem „
Mi, dombrádi lokálpatrióták 2014 januárjában határoztuk el, hogy végig járjuk az Ótemetőt .A sűrű aljnövényzetben sokszor csak guggolva tudtunk előrehaladni. Közben az utunkba eső sírköveket megnéztük, megtisztogattuk a kezünkkel vagy gallyakkal az avartól, földtől. A sírkövek szinte mind a földön illetve az avar alatt feküdtek. Először megkerestük a régi út nyomvonalát és utat nyitottunk Észak-Dél irányban,majd az út melletti sírok környékét takarítottuk meg. Sok munkával látványos eredményt értünk el. Láthatóvá vált, hogy az Ótemető három,egymástól jól elkülöníthető teraszra osztható. Szimbolizálva a teraszokat, sétáló utakat csináltuk úgy, hogy a teraszok oda-vissza átjárhatóak legyenek. A sírok rekonstrukcióját a temető Keleti oldalán kezdtük el. Eddig közel 50 sírhelyet sikerült felkutatni és helyreállítani ,de ennél jóval több van. Közülük sokat már nem lehet beazonosítani, sőt egy részük a föld alatt várja ,hogy rátaláljunk.
Úgy éreztük, hogy hasznos munkát végeztünk, hisz értékes dolgokat találtunk.;
Ősi dombrádi sírokat, dombrádi ősök sírjait. Megemlítek néhány - Dombrád történetében fontos és meghatározó szerepet betöltő - személy nevét ,kik ebben a temetőben nyugszanak.
Almássy István igazgató-főmérnök,királyi tanácsos, aki a Tisza szabályozásában jeleskedett Moravek Ágost Gusztáv főjegyző, korábban az Egyesült Államok katonája,dr Heiszler József református lelkész, tudós.Itt volt eltemetve Kürthy Ferenc főjegyző is ,de őt exhumálás után a régi temető dombján temették el .
A harangláb felállításával tisztelgünk az itt nyugvó őseink emléke előtt és emlékezünk Dombrád település 950 éves valamint a reformáció 500 éves évfordulójára.
1827. évi VII. törvénycikk a porták megigazitására szolgálandó országos összeirásról
A karok és rendek, Ő szent felsége jóváhagyásával, határozták, hogy a porták megigazitásának kulcsául szolgálandó országos összeirás az országgyülésileg megállapitott terv szerint mindjárt a jelen országgyülés berekesztése után az ország összes törvényhatóságai által hajtassék végre s a következő országgyülés elé terjesztessék.
A fenti törvénycikk alapján végezték el az 1828-as Vagyonösszeírásokat az országban.
Az 1828-as összeírás mai fogalmak szerint adóbevallási ívnek felel meg. Az összeírás általános összeírásnak tekintendő, mert az akkori királyi Magyarország egész területére kiterjedt. Az összeírásban csak az adófizetésre kötelezett családfőket és e családfőknek csupán 18—60 év közötti családtagjait vették fel.
A 46 megyében összesen 9753 várost, mezővárost és helységet írtak össze. Comitatus Szabolchiensis 149 helységet érintett . Nyelvezetét tekintve Latin. Feltüntették benne
Járjuk az országot, elmegyünk a temetők mellett, vagy be is térünk, és a legtöbb helyen megakad a tekintetünk a feszületen. A dombrádi köztemető nagyon szép, rendezett és parkosított, de úgy éreztük, hogy valami mégis hiányzik belőle, és ez a KERESZT, ami előtt megállhatunk, elmondhatunk egy fohászt, esetleg gyertyát gyújthatunk a távolban eltemetett vagy ismeretlen sírban nyugvó hozzátartozóinkért.
Az alábbi írás megjelenítéséhez köszönettel tartozom Ágoston Évának, aki összefogta és inspirálta a két, egykoron Dombrádon élt Kandó Juditot és Francois Cézárt emlékeik megírására. Nekik pedig külön köszönet az írásos emlékekért és képekért.
A kommunista Rákosi-rendszerben a politikailag veszélyesnek minősített rétegek eltávolításának egyik módja a kitelepítés volt. Ez a lakosok vagyonának elkobzását, azok „kényszerlakhelyre” történő átköltöztetését és általában mezőgazdasági jellegű munkára kényszerítését jelentette. A kitelepítések többségét 1948 és 1953 között hajtották végre.
Dombrád a Hortobágyi internáló tábor után az egyik legnagyobb olyan település volt, ahova a Budapestről kitelepítettek élték mindennapjaikat. Közülük az egyik volt kitelepített Kandó Judit és Francois Cézár , akik gyermekként kerültek szüleikkel Dombrádra.
„ Emlékekből él az ember és
múltjából él az emlékezet. Kinek nincsen múltja nem lehet
jelene s jövője sem."
Eötvös József
Az alábbi írást Láczay György egykori iskolaigazgató úr bocsájtotta rendelkezésünkre .
Iskola történet a teljesség
igénye nélkül Dombrádon kiemelten az 1973-1991-es időszak tekinthető, melynek fő
célkitűzése a körzetesítés és a bázisiskola kialakítása. Ennek a közel 20 éves ciklusnak
a vezetője Láczay György körzeti iskolaigazgató volt.
Dombrádon az első iskola a
Dombrádi Református Egyház kezelésében volt. Az 1659- es esztendőt számítjuk a
nevelő munka kezdetének. Az iskola épülete egyetlen helyiségből állt, majd
1833-ban kezdték bővíteni a gyerekek létszámának növekedésével. Tarisznyás
mesterek, rektorok, preceptorok tanítottak, akiket a curátor, iskolaszék
felügyelt. 1889-ben már az iskola 7 tanteremből, egy tanítói szobából, egy
igazgatói irodából állt, a mai főutcán, a református templom mellett. A falunak
1930-ban már három községi (református, katolikus, zsidó) elemi népiskolája
volt: három községi általános továbbképző, egy gazdasági továbbképző, valamint
egy tanonciskolája és egy négy tantermes polgári iskolája volt. A polgári
iskola 1925-ben alakult, mely közel 20 évig működött. Zárt iskola volt,
tanítónak, kereskedőnek lehetett belőle továbbtanulni, de a gimnáziumot elölről
kellett kezdeni vagy
Az ó(temető) , melytől igazából régebbi a régi(temető).
2014 januárjában Csercsa Tibi barátommal arra gondoltunk , hogy jó lenne az ótemetőben végig menni, mint régen gyerek korunkban. Így neki indultunk a régi temető felől ,mert a gazban csak sejtettük hogy talán ott út volt valaha. Mikor már jó 30 métert haladtunk már nem volt visszaút, abban bíztunk beljebb már jobb lesz. Tévedtünk, mert még sűrűbb lett az aljnövényzet, sokszor guggolva haladtunk előre. Hogy a kellemest összekössük a hasznossal az utunkba eső sírköveket is megnéztük s kezünkkel és fagallyal kapargattuk le egyik másikról a sáros avaros levelet, földet. A sírok egytől egyik le voltak borulva , s csak sejtettük hogy az avar alatt több is van. Az egész utat egy óra alatt tettük meg, zömmel hajladozva. Tudtuk, hogy nagyszerű dolgot találtunk. Ősi Dombrádi sírokat, Dombrádi ősök sírjait.
"Szabolcsban az újoncozást Finta Márton újoncozási biztos irányította. Szeptember 19-én kezdődött el az újoncozás Nagykállóban akkor, amikor még az önkéntes nemzetőrzászlóalj felállítása sem fejeződött be igazából. Október 6-ig 301 megyebeli újoncot avattak fel honvédnek , akik között még szép számmal voltak önkéntesek. Október 8-tól kezdődött el a tömeges újoncozás a megyében, 31-ig 1184 főt avattak fel honvédnek, akik között már csak 89 önkéntes akadt. Az elrendelt újoncozás 127 fő után 2 újonc állítását határozta meg. Hogy ez pontosan mekkora létszámot jelentett, úgy tűnik nehéz volt meghatározni. A hivatalos statisztikának számító Fényes Elek-munka alapján 3476 újoncot kellett Szabolcsnak kiállítania, Finta Márton 1849. május 10-én kelt összesítő jelentésében 3472 fővel számolt.
A cikk megírásához köszönettel tartozunk Gyetkó László plébánosnak és Katona Évának.
Az elvégzett ásatásokból immár biztosan tudhatjuk, hogy a régi temető dombon Árpád-kori templom állt, melyet katolikusok építettek valamikor 1200-1300 között papjukat pedig Miklósként említik.
Ez a megállapítás, azonban nem teljesen hiteles, mert ebben az időben, a szomszédban található Beszterec monostorának papját is így hívták és valószínű, hogy a két személy azonos volt. Az a feltételezés miszerint Dombrád inkább a besztereci monostorhoz tartozott jobban megállja a helyét.
A település a századok folyamán sokszor cserélt gazdát. A reformáció 1550-ben érte el a települést, melynek következtében a lakosság reformátussá lett. 1700-tól a település katolikus lakosságáról nem történik említés. Annyit tudunk csupán, hogy a kis létszámú katolikusság előbb a kisvárdai, majd 1830-tól a kékcsei plébániához került, mint leányegyház. XIX - században a környék tanyai uradalmaiban, a katolikus hitben élő dombrádiak száma növekedésnek indult, annyira, hogy Fábry Imre kékcsei plébánossal az egyházmegyéhez folyamodtak templomépítési engedélyért.
Adatok Dombrád község s a dombrádi református egyház történetéhez címmel írta meg jegyzeteit Horváth József polgári iskolaigazgató 1931-ben ,később ugyanezen témában írta meg doktori disszertációját 1966-ban.
dr. Horváth József 1903-ban született Mezőkovácsházán. Ő volt 1927-től egészen 1948-ig a dombrádi polgári iskola igazgatója. Neki köszönhetően olvashatjuk el az alábbi írást Dombrádról.
Az alábbi írást még 1975-ben publikálta a Jósa András Múzeum évkönyve, mint Néprajzi gyűjtést. Mivel nagyon megtetszett , gondoltam megosztom veletek is.
Balla Gedeon : A Dombrádi füzes
A mi füzesünk, vagy erdőnk, a FIZES az a tíz-tizenkét kilométer hosszúságú erdősáv, a Tisza és gátja között, amelyik a Szőszög dűlővel kezdődik, és a Csibarévnél végződik. Ez már tulajdonképen nem is dombrádi határ, de mégis dombrádiaké, tehát a mi fizesünk. A kezdőpontnál a folyó és a töltés össze ér, néhány kilométerrel lejjebb, az Orszószegnél, a folyó mellett húzódik a töltés. Itt a füzes tulajdonképen meg is szakad vagy száz méter hosszúságban. A második szakasz, amelyik ettől az érintkezési ponttól a már ugyancsak említett Cibarévig tart. Tehát tulajdonképen két egymástól külön egység. A felső szakasz legszélesebb része majdnem 1 kilométer. Fele szélességében erdő, másik fele pedig gyümölcsös. Az alsó szakasz valamivel keskenyebb, legszélesebb részén azonban az is eléri a félkilométert, Területe hozzávetőlegesen 400 hold, ha hozzá vesszük a Pallószeget , és a Halászerdőt is. Ebből erdő 300 hold, s a többi gyümölcsös, szántó, legelő és lapály. Ha a dombrádiakat kérdezi az ember, akkor olyan nagy ez az erdő, hogy tán ezer holdnál is több. Egyébként valóban az alakja is olyan a füzes területének, hogy ennél a telekkönyvi területnél csakugyan sokkal többnek, nagyobbnak látszik. Sokrétű, sokszínű, változatos táj, erdőkkel, időszakos tavakkal, morotvákkal, gidres-gödrös vályogvető és legelő területekkel tarkítva. És ez a látszat valóban naggyá teszi ezt a kis külön világot.
Kiss Lajos A Régi Rétköz (1922) c.könyve és Horváth József jegyzetei alapján.
Szabolcs vármegyének, benne Dombrád településének sokszor
kellett megküzdenie az életben maradásért.
Mezőgazdaság
1772-ben Dombrád nagy része
posványos, ingoványos terület volt és csak 100 hold szárazfölddel rendelkezett
. Csak annyi búza termett , hogyha egyszerre megsütötték volna, egy embernek
egy kenyér jutott volna. Az öregek azt mondták, hogy Kanyárra mentek szalmáért,
ha disznót akartak perzselni. Faekével szántottak,a terményt fakószekéren
szállították, amit helyben a molnár csinált.
Dombrád Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Rétköz északkeleti részén fekszik, 103 méter magasságban a tengerszint felett. Északi határa a Tisza folyó, amely egyben a megye határa is. Északkelet felől Tiszakanyár, kelet felől Pátroha, délről Gégény, délnyugati és nyugati irányból Demecser, Kék, Beszterec és Tiszatelek községek közigazgatási területe határolja.
A terület ősidőktől kezdve ingoványos, mocsaras , lápos területet képzett , így sok ősállatnak lett a temetője is. A felszínre került ősállati maradványok Horváth József jegyzetei szerint a Debreceni Déry- Múzeumba kerültek.
