Járjuk az országot, elmegyünk a temetők mellett, vagy be is térünk, és a legtöbb helyen megakad a tekintetünk a feszületen. A dombrádi köztemető nagyon szép, rendezett és parkosított, de úgy éreztük, hogy valami mégis hiányzik belőle, és ez a KERESZT, ami előtt megállhatunk, elmondhatunk egy fohászt, esetleg gyertyát gyújthatunk a távolban eltemetett vagy ismeretlen sírban nyugvó hozzátartozóinkért.
2017 tavaszán e régi vágyunk vált valóra, hiszen kereszt ékesíti már a dombrádi temetőt is. Az ünnepélyes keresztszentelési szertartáson,2017.04. 23-án Irgalmasság vasárnapjának délutánján, több mint százan gyűltek össze, és magasztos pillanatoknak lehettek részesei. A szomszéd településekről is érkeztek hívek, így Kékcséről, Tiszakanyárról, Újdombrádról és Kisvárdából is, hogy velünk együtt ünnepeljenek. A megjelenteket Ritli Jánosné dr. a dombrádi római katolikus egyházközség képviselő-testületének világi elnöke köszöntötte, majd a jelenlévők, egyházközségünk képviselő-testületi tagjainak és a katolikus karitász tagjainak megható műsorában, valamint Brekk Zoltánné tanárnő csodálatos szavalatában a kereszt üzenetét hallhatták. Szem nem maradt szárazon. Magasztos pillanatoknak lehettünk részesei, mikor Gyetkó László plébánosunk megszentelte a keresztet Kerekes László volt lelkipásztorunkkal és Máté Csaba görögkatolikus parókus atyával együtt.
Kozmáné Kasza Veronika polgármester asszony, egyházközségünk képviselő-testületének tagja megköszönte az adományozóknak, a dombrádi és újdombrádi, katolikus és református híveknek, az elszármazottaknak, hívőknek és nem hívőknek, hogy anyagi támogatásukkal, kétkezi munkájukkal, hasznos tanácsaikkal, jó ötleteikkel hozzájárultak a kereszt megvalósulásához és környezetének széppé tételéhez.
Köszönetét fejezte ki Gyetkó László plébános úrnak segítségéért és dr. Ritli Jánosnénak, ki időt, pénzt, fáradságot nem kímélve aktívan tevékenykedett, szervezte és irányította a keresztállítás minden mozzanatát és környezetének kialakítását. Köszönetet mondott egyházközségünk azon tagjainak is, kik részt vettek az adománygyűjtésben, továbbá a szervezőknek és a szereplőknek, kik munkájukkal illetve közreműködésükkel ünnepélyessé és emlékezetessé tettek a keresztszentelés napját.
Számtalan jószándékú és tettre kész adakozó mozdult meg azért, hogy a 2012-ben, akkori plébánosunk Kerekes László idejében papírra vetett álomból terv, a tervből pedig 2017-ben, Gyetkó László plébános úr idejében valóság lehessen. Ezért méltán nevezhetjük az " ö s s z e f o g á s k e r e s z t j é n e k”, az emberi segítőkészség szimbólumának a dombrádi temetőben lévő keresztet.
A kereszt szimbolikája több kontextusban, többféle megfogalmazásban is megjelent a szentelési szertartáson, és mindenki egy kicsit mélyebben tekinthetett bele az emberiség történelmének távlataiba, sajátos módon élhette át a közös emberi sors kérdéseket, és saját, egyéni sorsát.
Hiszen „Ha két darab fát összeteszünk, kereszt lesz belőle, és amilyen egyszerű, olyan fenséges ez a szimbólum. Benne van az élet és a halál, a szenvedés és a fenséges győzelem ". A kereszt a kereszténység legelterjedtebb szimbóluma a 4. század végétől kezdve. Kereszt van a katolikus, az ortodox és legtöbb evangélikus templom tornyán. A régebbi időben számos sírkő is kereszt alakot formázott. Vagy így, vagy úgy, mindennapjaink része a kereszt,mely alázatra nevel, és áldozatvállalásra ösztönöz, hiszen Jézus is vállalta értünk, bűneink bocsánatáért a kereszthordozást, és halt meg a keresztfán, hogy megmentsen minket az örök haláltól.
A kereszt Isten emberszeretetének a jele, és egyben reménységünk forrása is. Isten emberszeretetét a mi kis közösségünk is számtalanszor megtapasztalhatta, és mi sem bizonyítja jobban áldásos jelenlétét, mint az, hogy küldött egy nagylelkű adományozót a néhai Kéri-család hozzátartozói személyében. Köszönjük nagylelkű adományukat. A Jóisten sokszorosan fizesse vissza, és jutalmazza meg őket érte!
Építeni, alkotni, a teremtő eszközének lenni az egyik legcsodálatosabb dolog, hiszen az anyag ilyenkor átlényegül, a megfoghatóból egyszer csak megfoghatatlan lesz, egy olyan évezredes jelkép, amely egyszerre bizonyság, üdvösség és alázat. Természetesen kell rá Isten áldása is, aki mennyei esővel áztatja, szellővel simogatja és a nap sugaraival az ég felé vonzza, növeli, széppé, újra emberivé varázsolja, s így beilleszkedik a temető miliőjébe. Így került méltó helyre az a corpus is, ami a dombrádi Római katolikus templom udvarán álló keresztet ékesítette 2014-ig, melyet Nagy István és Kis Erzsébet állíttatott még 1919-ben. A legnagyobb csoda pedig az, hogy az ősi szimbólum, a kereszt éppen 2017-ben foglalta el méltó, impozáns helyét, amikor Dombrád település fennállásának 950 éves évfordulóját ünnepli, felszentelésére pedig “Irgalmasság vasárnapján”kerülhetett sor. Mely időpont lenne ennél magasztosabb?!
Hálás köszönet minden kedves adományozónknak, aki ennek az alkotó folyamatnak valamilyen módon részese volt. A Jóisten sokszorosan fizesse vissza, és jutalmazza meg őket érte! Köszönet illeti a gégényi sírkőkészítő Kovács Attilát, igényes, szép munkájáért. Köszönet mindazoknak, kik munkájukkal, hasznos tanácsaikkal, jó ötleteikkel segítették a munkálatokat. Külön kiemelném Miskolczi Zoltánt, a DOM-BAU kft. igazgatóját és Szántó Zoltánt a Dombrádért Együtt Nonprofit Kft. vezetőjét, kiktől sok segítséget kaptunk, hiszen figyelemmel kísérték, és szakértő szemmel irányították a munkafolyamatokat.
Köszönjük Gombos Csaba képviselő úrnak, temetőgondnoknak, hogy mindig készségesen segítette munkánkat. Köszönet minden kedves adományozónknak, kik anyagi támogatásukkal lehetővé tették,a kereszt környékének rendbetételét; a térkövezést, a parkosítást.
Köszönjük Csáki Istvánnénak, a Kicsi Konyhának, valamint Beregszászi Tibornénak a keresztszentelési szertartás utáni szeretet vendéglátáshoz az étel- és italfelajánlást. Köszönet Dombrád Város Önkormányzatának és Képviselő-testületének a támogatásáért, mellyel hozzájárultak ahhoz, hogy a kereszt e helyen megépülhessen, biztosították a helyet, ahol a kereszt áll, és az alapot is elkészítették még az elmúlt évben.
Külön köszönetemet szeretném kifejezni Kozmáné Kasza Veronika polgármesterasszonynak, egyházközségünk képviselő-testületi tagjának, hogy a szívén viselte az adománygyűjtés és a keresztállítás minden mozzanatát. Jó gazda módjára a fél szemét állandóan rajta tartotta. Számtalanszor megnézte a munkafolyamatokat, folyamatosan érdeklődött és segített építő gondolataival, és küldte a segítő kezeket, és gépeket. Hálásan köszönöm segítségét és közreműködését. A Jóisten bőséges áldását kérem életére és munkájára!
„Ne fáradjunk bele tenni a jót, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk” -olvashatjuk a Szentírásban. Cselekedjünk tehát jót, és viseljük türelemmel a keresztünket, tudván, hogy az a megváltás keresztje, Krisztus Urunk keresztje is. Ha kijövünk a temetőbe, ne szaladjunk el a feszület mellett! Álljunk meg egy percre a hétköznapi gondok közepette, vessünk rá egy pillantást, és mondjunk el egy fohászt! Imánk bizonysággal meghallgatásra lel, hisz tudjuk, "Előbb a kereszt, aztán a korona.” Jézus a keresztről és a kereszt által lépett trónjára. Aki nem látja a keresztfán Krisztus kiengesztelő áldozatát, az hiába néz a keresztre. Ha azonban megismerjük a keresztbűnbocsánatot adó titkát, és hisszük is olyannyira, hogy átéljük életformáló valóságát, akkor számunkra is ez lesz az egyetlen, a legdrágább kincs!
A kereszt nagyon hasonlít egy összeadásjelhez: ha elgondolkodunk, valóban összehoz, összead nagyon sok mindent. Összehoz bennünket a múltunkkal, és jelenünkkel, egyszerre kezdet és vég. A keresztyének számára azonban a kereszt nem a történet vége, hanem az a hely, ahol a Menny és a Föld egy hatalmas eseményben találkoztak, mely esemény megváltoztatta az egész világot. A szent kereszt erősít és reményt ad, utat mutat és ösztönöz a további teherviselésre, és arra, hogy jó szándékunkkal, adakozásunkkal, összefogásunkkal, gondolatainkkal és alkotó tevékenységünkkel szebbé tegyük a körülöttünk lévő világot. Ennek egyik legszebb megvalósulása a temetőben álló, az eget és a földet, istenit és emberit egyszerre formázó KERESZT.
RITLI JÁNOSNÉ DR
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése