A földvárak menhelyül szolgáltak a népnek és egész Európában el vannak terjedve; hazánkban a honfoglalás alkalmával őseink sok ilyet találtak, de maguk is építettek. Ezeket szokták Pogányvárnak, földvárnak hívni, de gyakori a bolondvár, leányvár, tündérvár elnevezés is.
Azok a várak, melyeket őseink itt találtak vagy ők maguk építettek az első századokban, szintén földből készültek; kővárakat inkább csak a tatárjárás után kezdtek emelni.
Azok a várak, melyeket őseink itt találtak vagy ők maguk építettek az első századokban, szintén földből készültek; kővárakat inkább csak a tatárjárás után kezdtek emelni.
Ezen várak nagyon különböző időkből erednek, alakjuk és nagyságuk is nagyon különbözik, abban azonban megegyeznek, hogy nem kő- vagy téglafal vette körül, hanem földből készült töltéssel és árokkal védekeztek. Szabolcs megyében gyakoriak az ingoványokba és nádasokba emelt földvárak.
Nemes Imre községi jegyző (1890) szerint egy Szilágyi nevű kéki gazdaembernek, sok év előtt igen magas korban elhalt atyja, fiatal korában Debreczenben járván, ott egy világtalan, 100 év körüli hegedősnek meséit hallgatta, a ki ezekkel kereste kenyerét, és midőn megtudta, hogy hallgatói között rétközi 397ember is van, elkeseredve panaszolta, hogy megvakulásának története a demecseri Lányok várával van összefüggésben.
Ugyanis a XVII. századnak a végén, a törökvilágban, mint ifjú egy úrnak a szolgálatában állott, kinek a Kacsavár volt a tanyája, mely a pátrohai határban néhány kilométer távolságra fekszik a demecseri vártól és szintén egyik szigetét tette a rengeteg rétközi mocsaraknak, és a mely két vár csak csolnakon közlekedhetett egymással.
A Kacsavár ura a törököktől szorongatva, kénytelen volt feleségével, szép leányával és kincseivel az erősebb demecseri Lányok-várába menekülni. Az öreg hegedős volt a csolnakos, s mikor már közel voltak a demecseri menedékhez, az úr mindkét szeme világától megfosztotta és a vízbe dobván, életét is elakarta emészteni, nehogy övéinek és kincseinek hollétét elárulhassa. Valahogy azonban megmenekült és mint hegedős tengette hosszú életét. ( A Demecseri földvárról)
De még a török idők előtt a tatárjárás korában is fontos szerepet töltöttek be ezen szigetek, földvárak s igazából e kor mutatja meg, hogy már nem elég csupán földből várat emeleni. A tatárok rabláncra fűzve vitték a lakosságot az országból. Olyan nagy volt a pusztítás, hogy a nemzet krónikása úgy jegyezte fel: „Magyarországot ebben az esztendőben, háromszáz évi fennállása után megsemmisítették a tatárok.” A Rétköz lakói a tengernyi víz nádasaiban, a szigetekre, a földvárakba menekültek. Állataikat is titkos járatokon, csapásokon, a biztonságos úsztatókon a szigetekre menekítették. Mindezek ismeretében most ismerjük meg Vajda Ferencz miként adja tovább az őseitől hallott népregét.
Nemes Imre községi jegyző (1890) szerint egy Szilágyi nevű kéki gazdaembernek, sok év előtt igen magas korban elhalt atyja, fiatal korában Debreczenben járván, ott egy világtalan, 100 év körüli hegedősnek meséit hallgatta, a ki ezekkel kereste kenyerét, és midőn megtudta, hogy hallgatói között rétközi 397ember is van, elkeseredve panaszolta, hogy megvakulásának története a demecseri Lányok várával van összefüggésben.
Ugyanis a XVII. századnak a végén, a törökvilágban, mint ifjú egy úrnak a szolgálatában állott, kinek a Kacsavár volt a tanyája, mely a pátrohai határban néhány kilométer távolságra fekszik a demecseri vártól és szintén egyik szigetét tette a rengeteg rétközi mocsaraknak, és a mely két vár csak csolnakon közlekedhetett egymással.
A Kacsavár ura a törököktől szorongatva, kénytelen volt feleségével, szép leányával és kincseivel az erősebb demecseri Lányok-várába menekülni. Az öreg hegedős volt a csolnakos, s mikor már közel voltak a demecseri menedékhez, az úr mindkét szeme világától megfosztotta és a vízbe dobván, életét is elakarta emészteni, nehogy övéinek és kincseinek hollétét elárulhassa. Valahogy azonban megmenekült és mint hegedős tengette hosszú életét. ( A Demecseri földvárról)
De még a török idők előtt a tatárjárás korában is fontos szerepet töltöttek be ezen szigetek, földvárak s igazából e kor mutatja meg, hogy már nem elég csupán földből várat emeleni. A tatárok rabláncra fűzve vitték a lakosságot az országból. Olyan nagy volt a pusztítás, hogy a nemzet krónikása úgy jegyezte fel: „Magyarországot ebben az esztendőben, háromszáz évi fennállása után megsemmisítették a tatárok.” A Rétköz lakói a tengernyi víz nádasaiban, a szigetekre, a földvárakba menekültek. Állataikat is titkos járatokon, csapásokon, a biztonságos úsztatókon a szigetekre menekítették. Mindezek ismeretében most ismerjük meg Vajda Ferencz miként adja tovább az őseitől hallott népregét.
KACSA VÁRÁRÓL
Néprege.
Vajda Ferencz 1858
Mit keres itt e vár? kinek volt ez laka?
Kinek lételed az idővel nem évül -
Te láttad a sorát máig le, előlrül.
Szólj, hogy ki építé ily helyre, s mi végett,
Ha látott,. hát mikor s milyen ellenséget?
Ki jött e rengeteg mocsárba tanyáz ni,
Hogy jöttek e várhoz, ellenek csatázni?
Huzd le a halottak sötét bakacsinját,
Engedd Iátni az itt harcolt harcok csinját;
Építsd fel e várat, rakd meg katonákkal,
Láttasd,mint harcolnak nyil-, kopja-, dárdákkal.
Mint adja fel magát a kis sereg belől?
Vagy mint ront előre, mig mindenkit leöl?
Az itt ott megszakadt népregének nyomán
Lássuk, miként derül fel a késő korány.
Mindent hiven látni engedj, oszlass ködöt,
Mely a mult és jelen közé ereszködött.
Verd le az akadály rémóríásait .
A rege segitse lelkem ábrándjait.
Kire nem telepszik a századok moha
Legyen az sanyarú s bármilyen mostoha,
Ki egyenlőn állok a legyen szó ólta;
Én láttam a halált mennyi éltet ólta;
Láttam e szigetet, melyen e várrom áll,
Láttam e várban mint pusztított a halál;
Utolsó urát is láttam, kinek neve
Után ezen várrom Kacsa vára leve.
Hoszszu volna: azért egész történetét
Nem mondom s hogy kitöl vette eredetét ;
Elég az hozzá, hogy utóbb Kacsa birta;
A ki harcolt- benne a mig csak kibirta.
Hozzá menekültek a vidék népei,
A tiszapart-lakók ifja öregei!
Öregek ifiak a Mongol nyilától,
Rettegve - a mongol zürzavar-hadától.
Nem keves volt a kincs mit ide pakoltak,
Ép azért az ellenszemben szálkák voltak..
Mentek hát ellenök: de a tónak partja
A bizton haladó csordát viszsza tartja.
Széles a viz, mély is, sárja - feneketlen;
Miatta a várhoz jutni lehetetlen.
Mint bőszült vadgulya ugytombol a mongol
Mig a vezér a vár-hóditásra gondol.
Járkálnak a parton soká remény nélkül,
Bosszusan, hogy a vár rablatlan menekül ;
Sátorokat vernek, alá települnek,
Itt ott a táborban hízott ökrök sülnek.
Igy mulnak a napok, midőn egy reggelen
Előttök egy uszó nádas láp megjelen;
Közelebb közelebb hajtja a déli szél, .
Mignem megállitja utjában a partszél.
Kiváncsiságtul ég az egész vad sereg
Az uszó órjásnak elébe közeleg;
Nyilakat röpitnek a nád sürüjébe ,
Félve, hogy tán ellent rejteget beljébe'
S csak ily kémlés után merészek rá menni,
Miután nemtudnak rajt’ ellent kivenni.
Leverik a nádat széltében hoszában . ..
Felordít a tömeg csudálkozásában.. .
Mert a vizek felett száraz lábbal járnak
És nincsen hatalma rajtok a vizárnak.
A vezér agyába egy eszme fészkeI be;
Jó lenne a várba e hidon jutni be;
Ha máskép nem lehet: evező-segélylyel
Belopni magokat egyik sötét éjjel.
Parancsa széthangzik: kormányt kell csinálni!
Sokat, mert tervemtől nem fogok elállni.
Kormány segélyével a várhoz evezünk,
Haszontalan több nap itt nem tévedezünk!
Ezerek bárkája áll itt előttetek,
Azért hát, ezennel bele költözzetek!
Bemegyünk a várba, hogy a Mongol karja
Alatt vérezzen el a kutya magyarja.
Bemegyünk,leverjük, ha még annyi volna,
Kegyelmet nem adva, bárhogyan hódolna.
Leverjük, kiirtjuk utolsó emberig ,
Rugjon bár a számok számtalan ezerig
Nyilat,kópját elő! fel fel a bárkába,
Befogunk rontani a birkák aklába.
A menekvö pulyanépet eltemessük,
Halálukat sirjok halmán kinevessük l
Megindul e szavak halltára a Mongol,
Veendő győzelmén jóelőre tomboI.
Mind beköltöznek az órjás dereglyére,
Ezrek kapaszkodnak a kormány nyelére ;
Ezer kormányt vetnek, négyszerte ezeren;
De nagy dereglyéjök egy lépést se megyen.
Elállt a déli szél, még se birnak vele ...
Kifáradtan roskad ,a legénység fele;
Nincs sikere semmi az erőlködésnek,
Nyomai látszanak az elcsüggedésnek.
Csak bosszujok liheg fáradhatatlanul,
Az egy, mi még most is uj szerepet tanul;
Napok mulnak igy el, megtörik az erő:
A mit ők mivelnek a munka leverő.
Türelmes várásuk utóbb kamatozott,
Mert a forgó idő észak szélét hozott;
Hosszn várás után megjött észak szele,
Hogy nagy dereglyéjök megingott volt bele.
Megingott; de nem csak :megingott, elindult;
Kormányosok nélkül a vár felé fordult.
Öröm költözött a vezérök szivébe
Legényit csókolta széles jókedvébe.
Előre ugy örült az izes falatnak,
Mit,majdan a feldult várkincsei adnak.
Mint órjás tengeri hajók vitorlái
Feszültek a szélben a láp égerfái .
Akadálytalanul usztak a vár felé,
Hol már Nyakas Miklós népit elrendelé;.
Hol jól számitottak az ellen jöttére
Éltét védni buzdult mindenkinek vére.
A sok kar csak egy kar, a sok test csak egy volt,
Mindbül vezérök tüz-lánglelkü szava szolt:
Vagy győzni; vagy halni nem adni meg magát,
Hozza bár a Mongol rájok, minden hadát.
Bosszulni mig bírják a magyar halálát,
Ha halhatnak, azért égnek adni hálát.
Az északi sáncban, kifeszített ivvel
Vár az üzött magyar. vérző boszszus szivvel.
Közelg a dereglye nagy terjedelméveI,
Megrakottan vadnép dühös tömegével;
Közelg a dereglye, csend rajt mindenfelől,
Dühös szemmel szémlel vad vezére elől.
Nem lát egy lelket sem; egy szó sincs a várba'
Örül, mert tapodhat védetlen vérárba.
Most még egy zökkenés .. kikötött bárkájok,
Husz lábnyi távolbul nyilzápor ront rájok.
Aztán egy menydörgő: rajta magyar! rajta !
Sok Mongol vérbe fuIt fejét bura hajtja.
Hátra menekvésre nincsen számokra hely,
Pedig repül a nyil és suhint a gerely.
Előre! előre! igy, kiált a vezér;.
Boszszulatlanul ne folyjona mongol vér!
Iszonyu a szándék mi a vad népbe' van
Mind kiirtjuk egyig! és a tömeg rohan.
De a vár védői sem maradnak hátra,
Ott se gondol másra egyik se a bátra;
Nem gondol egyébre, mint hogy az ellennek
Ma mindegyiknek kell lenni lelketlennek.
Kiverik belőlök; de ingyen nem halnak;
Nem több, nem kevesebb a mit ök akarnak.
Ember ember ellen igy gondol a várban,
Gázolva jóbarát és ellen vérárban.
Tágul a csatatér, a harcolók fogynak;
A magyar, a mongol csapás alatt rogynak,
Még a várur ott ví hah! de mongol kopja ,
Csap felé, a melytől az utolsót kapja,
Utolsó erővel buzgányát hajitja,
Vele,több ellennek lelke zárát nyitja.
S kiált: magyar! rajta! a mongol dárdája
Alatt szakadt ketté feje kaponyája.
Ví Nyakas, éltet olt, a vár parancsnoka,
Bár már vérbe fetreng nagyobbrész bajnoka
Nézd mint hull a vártér véres fövenyére
Csapása alatt a Mongolok vezére.
Körülte ugy sürgnek minta méhraj szokott
Ott, hol repültében az anya elbukott; :
Döngnek a paizso, szikrát szór az acél,
Lábok alatt száz van ki megölten alél.
Mindég többen többen hullnak a halomra,
Vérök' mohón iszsza a szomju föld gyomra;
Egyformán vesz erőt egyik a másikon, .
Mongol magyar, együtt feküsznek a síkon.
Vérfestett síkján az égő rejtek-várnak
Hol magyar, és mongol nem félnek,nem várnak
Gyermekek, öregek, és a bátor hősek
Kivágva alusznak a gyengék, erősek.
Csak itt ott hallszik még egy egy halál-hörgés.
Vagy, lángba fult fedél dülte után dörgés.
Nincs ellen, nincs magyar Iakója a várnak,
Kapui kinyitvák, uj vendéget várnak.
Ujat, az enyészet lét-öldöklő kezét;
Mely zőlddel vonja be a vár véres mezét.
Mely ne hagyjon mást fel, mint á védő nevét
Adja számára mint romlatlan örökét.
Azólta is Kacsavár a várnak neve
Kacsa uramról, ki itt hős halált lele.
Nyakas volt parancsnok, a népmonda mondja,
Kinek dicsőségre volt halálig gondja.
Im, a mult időnek sötét ködén által
Igy adta ezt a nép firól- fira által;
Az idő igy adta nekem át a regét,:
Igy adta át e vár mondott történetét.
A mig idő, térben élünk é föld felett,
Melyet a hadverő ősapánk Árpád vett,
Szabólcsban magyar él, él addig a rege;
Korról korra adja ezt a nép örege.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése