A földvárak menhelyül szolgáltak a népnek és egész Európában el vannak terjedve; hazánkban a honfoglalás alkalmával őseink sok ilyet találtak, de maguk is építettek. Ezeket szokták Pogányvárnak, földvárnak hívni, de gyakori a bolondvár, leányvár, tündérvár elnevezés is.
Azok a várak, melyeket őseink itt találtak vagy ők maguk építettek az első századokban, szintén földből készültek; kővárakat inkább csak a tatárjárás után kezdtek emelni.
Azok a várak, melyeket őseink itt találtak vagy ők maguk építettek az első századokban, szintén földből készültek; kővárakat inkább csak a tatárjárás után kezdtek emelni.
Ezen várak nagyon különböző időkből erednek, alakjuk és nagyságuk is nagyon különbözik, abban azonban megegyeznek, hogy nem kő- vagy téglafal vette körül, hanem földből készült töltéssel és árokkal védekeztek. Szabolcs megyében gyakoriak az ingoványokba és nádasokba emelt földvárak.
Nemes Imre községi jegyző (1890) szerint egy Szilágyi nevű kéki gazdaembernek, sok év előtt igen magas korban elhalt atyja, fiatal korában Debreczenben járván, ott egy világtalan, 100 év körüli hegedősnek meséit hallgatta, a ki ezekkel kereste kenyerét, és midőn megtudta, hogy hallgatói között rétközi 397ember is van, elkeseredve panaszolta, hogy megvakulásának története a demecseri Lányok várával van összefüggésben.
Ugyanis a XVII. századnak a végén, a törökvilágban, mint ifjú egy úrnak a szolgálatában állott, kinek a Kacsavár volt a tanyája, mely a pátrohai határban néhány kilométer távolságra fekszik a demecseri vártól és szintén egyik szigetét tette a rengeteg rétközi mocsaraknak, és a mely két vár csak csolnakon közlekedhetett egymással.
A Kacsavár ura a törököktől szorongatva, kénytelen volt feleségével, szép leányával és kincseivel az erősebb demecseri Lányok-várába menekülni. Az öreg hegedős volt a csolnakos, s mikor már közel voltak a demecseri menedékhez, az úr mindkét szeme világától megfosztotta és a vízbe dobván, életét is elakarta emészteni, nehogy övéinek és kincseinek hollétét elárulhassa. Valahogy azonban megmenekült és mint hegedős tengette hosszú életét. ( A Demecseri földvárról)
De még a török idők előtt a tatárjárás korában is fontos szerepet töltöttek be ezen szigetek, földvárak s igazából e kor mutatja meg, hogy már nem elég csupán földből várat emeleni. A tatárok rabláncra fűzve vitték a lakosságot az országból. Olyan nagy volt a pusztítás, hogy a nemzet krónikása úgy jegyezte fel: „Magyarországot ebben az esztendőben, háromszáz évi fennállása után megsemmisítették a tatárok.” A Rétköz lakói a tengernyi víz nádasaiban, a szigetekre, a földvárakba menekültek. Állataikat is titkos járatokon, csapásokon, a biztonságos úsztatókon a szigetekre menekítették. Mindezek ismeretében most ismerjük meg Vajda Ferencz miként adja tovább az őseitől hallott népregét.
Nemes Imre községi jegyző (1890) szerint egy Szilágyi nevű kéki gazdaembernek, sok év előtt igen magas korban elhalt atyja, fiatal korában Debreczenben járván, ott egy világtalan, 100 év körüli hegedősnek meséit hallgatta, a ki ezekkel kereste kenyerét, és midőn megtudta, hogy hallgatói között rétközi 397ember is van, elkeseredve panaszolta, hogy megvakulásának története a demecseri Lányok várával van összefüggésben.
Ugyanis a XVII. századnak a végén, a törökvilágban, mint ifjú egy úrnak a szolgálatában állott, kinek a Kacsavár volt a tanyája, mely a pátrohai határban néhány kilométer távolságra fekszik a demecseri vártól és szintén egyik szigetét tette a rengeteg rétközi mocsaraknak, és a mely két vár csak csolnakon közlekedhetett egymással.
A Kacsavár ura a törököktől szorongatva, kénytelen volt feleségével, szép leányával és kincseivel az erősebb demecseri Lányok-várába menekülni. Az öreg hegedős volt a csolnakos, s mikor már közel voltak a demecseri menedékhez, az úr mindkét szeme világától megfosztotta és a vízbe dobván, életét is elakarta emészteni, nehogy övéinek és kincseinek hollétét elárulhassa. Valahogy azonban megmenekült és mint hegedős tengette hosszú életét. ( A Demecseri földvárról)
De még a török idők előtt a tatárjárás korában is fontos szerepet töltöttek be ezen szigetek, földvárak s igazából e kor mutatja meg, hogy már nem elég csupán földből várat emeleni. A tatárok rabláncra fűzve vitték a lakosságot az országból. Olyan nagy volt a pusztítás, hogy a nemzet krónikása úgy jegyezte fel: „Magyarországot ebben az esztendőben, háromszáz évi fennállása után megsemmisítették a tatárok.” A Rétköz lakói a tengernyi víz nádasaiban, a szigetekre, a földvárakba menekültek. Állataikat is titkos járatokon, csapásokon, a biztonságos úsztatókon a szigetekre menekítették. Mindezek ismeretében most ismerjük meg Vajda Ferencz miként adja tovább az őseitől hallott népregét.
