2016. április 21., csütörtök

Népköltészet


A dombrádi Művelődési Ház és Könyvtár 2016-ban a Költészet napja alkalmából versíró versenyt hirdetett, felnőttek és gyermekek számára. A vers témája és hossza szabadon választható volt.

Marczinkó István Úr felkérésére a kisvárdai Rétközi Múzeum Igazgatója, dr. Vofkori Mária zsűrizte a műveket. Az Igazgatónő történész, muzeológus, jelentős irodalmi munkássága van. Több szépirodalmi kötete is megjelent, elsősorban prózákat ír. Az ő véleménye alapján születtek az eredmények.


Felnőtt kategóriában :

Adatok Dombrád község ....



Adatok Dombrád község s a dombrádi református egyház történetéhez címmel írta meg jegyzeteit  Horváth József polgári iskolaigazgató 1931-ben ,később ugyanezen témában írta meg doktori disszertációját 1966-ban.
dr. Horváth József 1903-ban született Mezőkovácsházán. Ő volt 1927-től egészen 1948-ig a dombrádi polgári iskola igazgatója.Neki köszönhetően olvashatjuk el az alábbi írást Dombrádról. 






                                 



2016. április 10., vasárnap

Plósz Sándor munkássága

PLÓSZ SÁNDOR postai főkezelő, és az első dombrádi fotográfus.

Dombrádon született 1910. július 29-én,Plósz János és Varró Mária második gyermekeként. Nagyszülei dohánytermesztők voltak.Öten voltak testvérek, így hamar rákényszerült, hogy munkát vállaljon. Édesapja az alvégesi katolikus templom gondnoka,harangozója volt, édesanyja háztartásbeli. Katolikus neveltetésben részesült: tisztességre, becsületre, szeretetre nevelték.Gyermekként a dombrádi postán kapott munkát küldöncként 1922-ben, majd 1927.január 1-jétől kézbesítőként alkalmazták. Ő volt Dombrád első postása. Mindenféle postai küldeményt, csomagot,újságot, levelet, pénzt kézbesített esőben, hóban gyalog.

Moravek Gusztáv Dombrád főjegyzője

Moravek Ágost Gusztáv főjegyző (1833-1915) 


1833-ban született a felvidéki Murányváralján. Ez a település Kassától nyugatra található. Nem sokat tudunk az egykori főjegyzőről, mert a róla szóló okiratok száma nagyon kevés. Halotti anyakönyvi kivonatát (egyházi) az Egri Főegyházmegye Érseki Levéltára őrzi. Feleségének a végrendelete a dombrádi református egyházközség irattárában található. Ez érdekes, mert mindketten római katolikusok voltak – gyermekük nem született. Legérdekesebb a síremlékén található felirat: Az Egyesült Államok nyugalmazott katonája. Részt vett ugyanis az amerikai polgárháborúban. Azt nem tudjuk, miként került oda. Fél élete legenda. A legenda pedig ettől kezdve így szól: A függetlenségi háború után Bécsben kitüntették, és megkérdezték, hogy van-e valami kívánsága. Ő a dombrádi jegyzői tisztet kérte. Hogy ez igaz vagy nem és mi kötötte vajon Dombrádhoz, – senki nem tudja.

2016. április 7., csütörtök

A Dombrádi füzes

Az alábbi írást még 1975-ben publikálta a Jósa András Múzeum évkönyve, mint Néprajzi gyűjtést. Mivel nagyon megtetszett , gondoltam megosztom veletek is.

Balla Gedeon : A Dombrádi füzes 


A  mi füzesünk, vagy erdőnk, a FIZES az a tíz-tizenkét kilométer hosszúságú erdősáv, a  Tisza és gátja között, amelyik a Szőszög dűlővel kezdődik, és a Csibarévnél végződik. Ez már tulajdonképen nem is dombrádi határ, de mégis dombrádiaké, tehát a mi fizesünk. A kezdőpontnál a folyó és a töltés össze ér, néhány kilométerrel lejjebb, az Orszószegnél, a folyó mellett húzódik a töltés. Itt a füzes tulajdonképen meg is szakad vagy száz méter hosszúságban. A második szakasz, amelyik ettől az érintkezési ponttól a már ugyancsak említett Cibarévig tart. Tehát tulajdonképen két egymástól külön egység. A felső szakasz legszélesebb része majdnem 1 kilométer. Fele szélességében erdő, másik fele pedig gyümölcsös. Az alsó szakasz valamivel keskenyebb, legszélesebb részén azonban az is eléri a félkilométert, Területe hozzávetőlegesen 400 hold, ha hozzá vesszük a Pallószeget , és a Halászerdőt is. Ebből erdő 300 hold, s a többi gyümölcsös, szántó, legelő és lapály. Ha a dombrádiakat kérdezi az ember, akkor olyan nagy ez az erdő, hogy tán ezer holdnál is több. Egyébként valóban az alakja is olyan a füzes területének, hogy ennél a telekkönyvi területnél csakugyan sokkal többnek, nagyobbnak látszik. Sokrétű, sokszínű, változatos táj, erdőkkel, időszakos tavakkal, morotvákkal, gidres-gödrös vályogvető és legelő területekkel tarkítva. És ez a látszat valóban naggyá teszi ezt a kis külön világot. 

2016. április 4., hétfő

Dombrád a régi Rétközben

Kiss Lajos A Régi Rétköz (1922) c.könyve és Horváth József jegyzetei alapján. 

Szabolcs vármegyének, benne Dombrád településének sokszor kellett megküzdenie az életben maradásért.

Mezőgazdaság

 1772-ben Dombrád nagy része posványos, ingoványos terület volt és csak 100 hold szárazfölddel rendelkezett . Csak annyi búza termett , hogyha egyszerre megsütötték volna, egy embernek egy kenyér jutott volna. Az öregek azt mondták, hogy Kanyárra mentek szalmáért, ha disznót akartak perzselni. Faekével szántottak,a terményt fakószekéren szállították, amit helyben a molnár csinált.

2016. április 3., vasárnap

Regestrata, Házassági anyaköny, Temetői nyilvántartás

 Censusok

1674 és 1688 évi Census : Az Ágoston,Bagjos,Berentsy,Bodnár,Gyűre, Tóth,Nagy, Szűcs nevek már ekkor feltűnnek, míg az akkor még önálló Önteleken a Gáncsos,Móré,Szántó, Szabó családnevek bukkannak fel.


2016. április 2., szombat

A több ezer éves Dombrád

Dombrád Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Rétköz északkeleti részén fekszik, 103 méter magasságban a tengerszint felett. Északi határa a Tisza folyó, amely egyben a megye határa is. Északkelet felől Tiszakanyár, kelet felől Pátroha, délről Gégény, délnyugati és nyugati irányból Demecser, Kék, Beszterec és Tiszatelek községek közigazgatási területe határolja.
A terület ősidőktől kezdve ingoványos, mocsaras , lápos területet képzett , így sok ősállatnak lett a temetője is. A felszínre került ősállati maradványok Horváth József jegyzetei szerint a Debreceni Déry- Múzeumba kerültek.

Dombrád Öröksége


Szeretnék minden újonnan érkezőt köszönteni a Dombrád Öröksége blogomban ! A fenti cím és bejegyzések sokak számára ismerős lesz már a Facebook azonos nevű csoportjából. Több ismerősöm is panaszkodott, hogy nincs Facebookja,ezért nem fér hozzá az ott leírtakhoz. Ezért döntöttem el, hogy ezen barátaimnak, ismerőseimnek is lehetőséget adok az ott közzétett anyagok olvasásában. Azoknak szeretnék segítséget nyújtani, akik keresik gyökereiket, őseiket, kutatják családfájukat vagy csak szeretik , kötődnek Dombrádhoz. Jó blogozást ! 

 A blog nyitóképén Dombrád címere látható, mely álló, csücskös talpú, hasítással osztott pajzs, amelynek jobb oldali arany mezejének hullámos tagolású kék udvara felett vörös rák lebeg, a bal oldali kék mező ívekkel tagolt zöld udvarán ugró arany szarvas látható. A pajzs felső élén enyhén jobbra forduló, természetes színű, kereszt alakú lélegzőnyílással ellátott csöbörsisak található, rajta rubinokkal és zafírokkal ékesített ötágú arany leveles korona van. A címer fő motívumai az 1500-as évek helyi pecsétnyomatain alapulnak, rákot ábrázolt felülnézetben a Dombrádba időközben beolvadt Öntelek pecsétje, az ugyanezen időből származó dombrádi pecséten négy gyümölcsfa között ugró szarvas látható. A rák és a hullámokkal tagolt kék mező a hajdani vízi világra utal, a zöld halmok a település nevét szemléltetik. Régmúlt korokra emlékeztetnek, a honfoglalók tarsolylemezét idézik a pajzsalak ívelt vonalai, a sisak formáját. Bal felső sarokban egy régi térkép a Tiszáról, alatta Dombrád régi református temploma, míg jobb oldalt egy oklevélből való részlet látható.