Szinte napra pontosan 318 évvel ezelőtt zajlott Dienes Andrásné született Fekete Anna boszorkánysággal vádolt Dombrádi asszony pere.
A rendelkezésünkre álló forrás nagyrészt latin nyelvű, de azért mégis megtudhatunk belőle pár fontosabb részt.
A per 1699.november 27-én volt Kisvárdában. A korban Krucsay Márton volt az alispán és Megyesi Tamás a magistratus, az a személy aki hivatali méltóságot töltötte be ,ma hatósági személyként mondanám.
Mielőtt Kacsa vár történetét elolvasnánk, szólnék pár szót a földvárakról .
A földvárak menhelyül szolgáltak a népnek és egész Európában el vannak terjedve; hazánkban a honfoglalás alkalmával őseink sok ilyet találtak, de maguk is építettek. Ezeket szokták Pogányvárnak, földvárnak hívni, de gyakori a bolondvár, leányvár, tündérvár elnevezés is.
Azok a várak, melyeket őseink itt találtak vagy ők maguk építettek az első századokban, szintén földből készültek; kővárakat inkább csak a tatárjárás után kezdtek emelni.
Ezen várak nagyon különböző időkből erednek, alakjuk és nagyságuk is nagyon különbözik, abban azonban megegyeznek, hogy nem kő- vagy téglafal vette körül, hanem földből készült töltéssel és árokkal védekeztek. Szabolcs megyében gyakoriak az ingoványokba és nádasokba emelt földvárak.
Nemes Imre községi jegyző (1890) szerint egy Szilágyi nevű kéki gazdaembernek, sok év előtt igen magas korban elhalt atyja, fiatal korában Debreczenben járván, ott egy világtalan, 100 év körüli hegedősnek meséit hallgatta, a ki ezekkel kereste kenyerét, és midőn megtudta, hogy hallgatói között rétközi 397ember is van, elkeseredve panaszolta, hogy megvakulásának története a demecseri Lányok várával van összefüggésben.
Ugyanis a XVII. századnak a végén, a törökvilágban, mint ifjú egy úrnak a szolgálatában állott, kinek a Kacsavár volt a tanyája, mely a pátrohai határban néhány kilométer távolságra fekszik a demecseri vártól és szintén egyik szigetét tette a rengeteg rétközi mocsaraknak, és a mely két vár csak csolnakon közlekedhetett egymással.
A Kacsavár ura a törököktől szorongatva, kénytelen volt feleségével, szép leányával és kincseivel az erősebb demecseri Lányok-várába menekülni. Az öreg hegedős volt a csolnakos, s mikor már közel voltak a demecseri menedékhez, az úr mindkét szeme világától megfosztotta és a vízbe dobván, életét is elakarta emészteni, nehogy övéinek és kincseinek hollétét elárulhassa. Valahogy azonban megmenekült és mint hegedős tengette hosszú életét. ( A Demecseri földvárról)
De még a török idők előtt a tatárjárás korában is fontos szerepet töltöttek be ezen szigetek, földvárak s igazából e kor mutatja meg, hogy már nem elég csupán földből várat emeleni. A tatárok rabláncra fűzve vitték a lakosságot az országból. Olyan nagy volt a pusztítás, hogy a nemzet krónikása úgy jegyezte fel: „Magyarországot ebben az esztendőben, háromszáz évi fennállása után megsemmisítették a tatárok.” A Rétköz lakói a tengernyi víz nádasaiban, a szigetekre, a földvárakba menekültek. Állataikat is titkos járatokon, csapásokon, a biztonságos úsztatókon a szigetekre menekítették. Mindezek ismeretében most ismerjük meg Vajda Ferencz miként adja tovább az őseitől hallott népregét.
Vajda Ferencz életrajza azért rövid, mert nagyon keveset tudunk róla. Sipos Kálmán nagytiszteletű úr a neten barangolt úgy három-négy éve és talált egy régi pesti folyóiratot: Vasárnapi Ujság, Pest, 1857. dec. 27. Negyedik évfolyam 52. szám. A folyóirat 575. oldalán az „Irodalom és művészet” rovatban a következő közlemény olvasható: „Vajda Ferencz előfizetési fölhívást bocsátott szét „Tiszaparti hangok" czimü 264 lapra terjedő versfűzérére. Előfizetési ár 1 pft., határidő 1858. jan. 12-ike.
A mü jövő april l-re okvetlen megjelenend. Az előfizetés Jáger Károly nyomdászhoz Sárospatakra, vagy a szerzőhöz Dombrádra, mellynek utolsó postája Kis-Várda, intézendő.”
2014 év elején , amikor először jártuk be az ótemetőt, az egykori temetődombot, álmodni sem mertük, hogy pár év múlva egy új Emlékhelynek ad majd otthont. Rengeteg Dombrádi tett azért, hogy Dombrád 950 éves évfordulóján egy igazán szép Harangláb és Dombrád címere fogadja a településre érkező helyieket és ide látogatókat.
Ezúton is szeretném megköszöni mindenkinek azt a sok munkát, mellyel hozzájárult Dombrád történelméhez. Külön szeretném kiemelni és megköszönni Tibor Oláh ácsmester munkáját, akinek a harangláb megalkotását köszönhetjük ! Kozmáné Kasza Veronika polgármester asszonynak pedig azt a hathatós közremüködést, melynek köszönhetően a címer is megszülethetett ! Külön köszönöm, hogy tett azért, hogy mindehez az anyagi háttér is biztosítva legyen. Nélküle valószinüleg nem valósíthattuk volna meg az elképzeléseinket.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim !
A mai napon - Dombrád 950 éves fennállásának évfordulója alkalmából rendezett ünnepség keretén belül - ismét jeles eseménynek lehetünk a résztvevői. Újabb emlékhellyel gazdagodott városunk. A Harangláb átadására, megszentelésére és megáldására kerül sor itt az Ótemetődombon, az egykori Templomdombon.
Az Ótemetődomb, ahol most összegyűltünk, Dombrád történetében nagy jelentőségű.
A kutatások szerint ez volt településünk egyik legrégebben lakott területe. A kedvező földrajzi adottságainak köszönhetően Dombrád már az ősidőktől kezdve lakott település. A múlt században a Régi-temetőből, a volt homokhordók területéről a Józsa András Múzeumba került bronz- és vaskori ill.középkori cserépedény maradványok azt bizonyítják, hogy az itt lévő dombokat különféle népek lakták, Így ;kelták, gótok,burgundok,vandálok, gepidák,avarok, szlávok, kazárok, kabarok stb,
Biztos forrásból tudjuk,hogy a középkorban is a négy dombon és Ónteleken, azaz a mai Önteleken volt a település központi része. Elsősorban e dombok nyugati oldalán telepedtek le,mert ott védve voltak a térségünkben uralkodó észak-keleti hideg széltől, melegítette őket a délutáni napsütés, és ott volt egy nagyobb tó ,a mai Nagy-és Kis -Balaton .
Itt, az Ótemetődomb déli részén épült Dombrád első református temploma is fagerendából a XVI sz.második felében (1578-ban). Sipos Kálmán Nagytiszteletű Úr írásos levéltári dokumentummal bizonyította .Az 1836-ban a dombrádi földesurak által készített térképen is ezt a területet ; ”az Úr háza,helyeként”jelölik.
A XVII-XVIII században a lakosság lassan elhagyja ezt a területet és a mai város területét kezdi benépesíteni. Itt építik fel az új (második ) református templomot és az Ótemető egyre inkább csak temetkezési helyül szolgált őseink számára , az 1950-es évekig. Az ezt követő időszakban lassan feledésbe merült, magára maradt , benőtte a fa, a cserje. Ma már szinte csak nagyszüleink, szüleink emlékezetében él temetőként. Talán vannak olyan dombrádi lakosok is, akik még éltükben sem jártak ezen a helyen ,és nem tudják ,hogy itt egykor temető volt. Pedig jó lenne ha minél többen ismernék településünk múltját és ápolnák hagyományait.
Hisz Eötvös József gondolatai szerint
”Emlékekből él az ember, s
múltból él az emlékezet. Kinek
nincsen múltja nem lehet jelene
s jövője sem „
Mi, dombrádi lokálpatrióták 2014 januárjában határoztuk el, hogy végig járjuk az Ótemetőt .A sűrű aljnövényzetben sokszor csak guggolva tudtunk előrehaladni. Közben az utunkba eső sírköveket megnéztük, megtisztogattuk a kezünkkel vagy gallyakkal az avartól, földtől. A sírkövek szinte mind a földön illetve az avar alatt feküdtek. Először megkerestük a régi út nyomvonalát és utat nyitottunk Észak-Dél irányban,majd az út melletti sírok környékét takarítottuk meg. Sok munkával látványos eredményt értünk el. Láthatóvá vált, hogy az Ótemető három,egymástól jól elkülöníthető teraszra osztható. Szimbolizálva a teraszokat, sétáló utakat csináltuk úgy, hogy a teraszok oda-vissza átjárhatóak legyenek. A sírok rekonstrukcióját a temető Keleti oldalán kezdtük el. Eddig közel 50 sírhelyet sikerült felkutatni és helyreállítani ,de ennél jóval több van. Közülük sokat már nem lehet beazonosítani, sőt egy részük a föld alatt várja ,hogy rátaláljunk.
Úgy éreztük, hogy hasznos munkát végeztünk, hisz értékes dolgokat találtunk.;
Ősi dombrádi sírokat, dombrádi ősök sírjait. Megemlítek néhány - Dombrád történetében fontos és meghatározó szerepet betöltő - személy nevét ,kik ebben a temetőben nyugszanak.
Almássy István igazgató-főmérnök,királyi tanácsos, aki a Tisza szabályozásában jeleskedett Moravek Ágost Gusztáv főjegyző, korábban az Egyesült Államok katonája,dr Heiszler József református lelkész, tudós.Itt volt eltemetve Kürthy Ferenc főjegyző is ,de őt exhumálás után a régi temető dombján temették el .
A harangláb felállításával tisztelgünk az itt nyugvó őseink emléke előtt és emlékezünk Dombrád település 950 éves valamint a reformáció 500 éves évfordulójára.
1827. évi VII. törvénycikk a porták megigazitására szolgálandó országos összeirásról
A karok és rendek, Ő szent felsége jóváhagyásával, határozták, hogy a porták megigazitásának kulcsául szolgálandó országos összeirás az országgyülésileg megállapitott terv szerint mindjárt a jelen országgyülés berekesztése után az ország összes törvényhatóságai által hajtassék végre s a következő országgyülés elé terjesztessék.
A fenti törvénycikk alapján végezték el az 1828-as Vagyonösszeírásokat az országban.
Az 1828-as összeírás mai fogalmak szerint adóbevallási ívnek felel meg. Az összeírás általános összeírásnak tekintendő, mert az akkori királyi Magyarország egész területére kiterjedt. Az összeírásban csak az adófizetésre kötelezett családfőket és e családfőknek csupán 18—60 év közötti családtagjait vették fel.
A 46 megyében összesen 9753 várost, mezővárost és helységet írtak össze. Comitatus Szabolchiensis 149 helységet érintett . Nyelvezetét tekintve Latin. Feltüntették benne
Járjuk az országot, elmegyünk a temetők mellett, vagy be is térünk, és a legtöbb helyen megakad a tekintetünk a feszületen. A dombrádi köztemető nagyon szép, rendezett és parkosított, de úgy éreztük, hogy valami mégis hiányzik belőle, és ez a KERESZT, ami előtt megállhatunk, elmondhatunk egy fohászt, esetleg gyertyát gyújthatunk a távolban eltemetett vagy ismeretlen sírban nyugvó hozzátartozóinkért.
2007 évben a város 940-ik évfordulóját ünnepelte s ennek fényében vitték szinpadra azt a népi játékot, amit anno Láczay Györgyné Ilike tanárnéni tanított be . A címe El kéne indulni..
A műsort a helyi művelődési ház szinpadán láthatta a nagyközönség, mely sok idős és fiatal számára maradandó élményt nyújtott.
Az akkori kor technikai eszközével rögzítettem az eseményt . A hang sajna hagy némi kivánni valót , de időközben sikerült feliratoznom az előadást így az élvezhetőbbé vált.
A képek eredetéről Sipos Kálmán Nagytiszteletű Úr elmondta, hogy azokhoz mintegy 20 éve jutott hozzá a Néprajzi Múzeumon keresztül. Aztán sokáig fiókjában hevert.Először egy éve dr.Sipos József történész barátomtól hallottam a képekről ,majd nem túl régen volt szerencsém személyesen is megtekinteni nagytiszteletű úrnál azokat. Ekkor vetődött fel, hogy jó lenne ezen képeket közzé tenni és a nagyközönséggel megismertetni. Felvettem a kapcsolatot a Néprajzi Múzeummal s hálás köszönettel tartozunk amiért engedélyezték, hogy az utókor is gyönyörködhessen ezekben a csodálatos fotókban.
A Néprajzi múzeum oldalán olvasható, hogy a fényképgyüjteményt 1894-ben Jankó János hozta létre. A Dombrádi embereket ábárzoló képek minden bizonnyal eredetileg fekete fehér , üvegnegatívok , 12x16,5 cm- esek.
Már több személyt sikerült beazonosítani a képeken, melyet igyekszem majd folyamatosan frissíteni .
A sorozatból egy kép hiányzik, melyen Moravek Gusztáv látható feleségével. Mivel ő 1915-ben meghalt, így a képek minden bizonnyal ezt megelőzően készültek.
