Vajda Ferencz költő élete

Vajda Ferencz  életrajza azért rövid, mert nagyon keveset tudunk róla. Sipos Kálmán nagytiszteletű úr a neten barangolt úgy három-négy éve és talált egy régi pesti folyóiratot: Vasárnapi Ujság, Pest, 1857. dec. 27. Negyedik évfolyam 52. szám. A folyóirat 575. oldalán az „Irodalom és művészet” rovatban a következő közlemény olvasható: „Vajda Ferencz előfizetési fölhívást bocsátott szét „Tiszaparti han­gok" czimü 264 lapra terjedő versfűzérére. Előfizetési ár 1 pft., határidő 1858. jan. 12-ike.

 A mü jövő april l-re okvetlen megjelenend. Az előfizetés Jáger Károly nyomdászhoz Sárospatakra, vagy a szerzőhöz Dombrádra, mellynek utolsó postája Kis-Várda, intézendő.”

( A neten ma is olvasható: http://epa.oszk.hu/00000/00030/00200/pdf/VU-1857_04_52_12_27.pdf. )

A szerző tehát dombrádi. Ha Sárospatakon nyomtatták a könyvét, a Református Nagykönyvtárban lennie kell. Ott találta meg tiszteletes út , sőt másik könyvét is: "Halotti bucsuztatók" , 123 oldal. Sárospatak 1858.

Amit tudunk Vajda Ferenczről.

Dombrádon született 1831. aug. 6-án. Szülei néhai Vajda Pál és Harsányi Sofia. A Sárospataki Református Kollégiumban tanult.

„A Sárospataki Református Kollégiumból távozó tógátusdiákok 1783-1871/72” névsorában szerepel, mint tanulmányait befejező tanító-filozófus. ( saját kutatás)

Házasságot kötött 27 évesen, 1858. május 11-én. Feleséget nagyon messziről hozott. Fejér megyéből, Csákvárról. Felesége: Engelbrecht Julianna, 19 éves, római katolikus, hajadon.

Szintén saját kutatás, hogy a leány neve az eredeti Csákvári katolikus anyakönyvben Engelbret Julianna Teréz és 1838-ban született katólikus családba .

( A történet érdekessége: A másik Engelbrecht lányt, Engelbrecht Annát nemes Harsányi Mihály földbirtokos hozta feleségnek Dombrádra. Nincsenek pontos adataink arról, hogy a két dombrádi fiatalember, hogyan került Csákvárra és miképpen házasodtak egy családból. Feltételezhető, a kor szokása szerint, hogy Vajda Ferencz Csákvárra került tanítónak. Dombrádra is Nagy Magyarország másik végéből, a székelyföldi Kovászna megyéből jött Dombrádra több tanító is, a legismertebb Abod Imre, tanító úr. Akkor a több száz km távolság megszokott volt a tanítói állások betöltésénél is.)

Vajda Ferencz fia, ifj. Vajda Ferencz 1861. febr. 7-én született. Sajnos 10 hónapos volt, amikor meghalt. Több gyermekük a rendelkezésünkre álló adatok szerint nem született. Néhány év múlva Csákvárra költöztek. Halotti bejegyzése Dombrádon nem található, Csákváron pedig megsemmisültek a halotti anyakönyvek a háborúban. Így semmit nem tudunk jelenleg arról, hogy meddig élt, és hol van eltemetve. Karászi Zsolt alezredes úrral tettünk még néhány kísérletet további adatok megszerzésére, de eredménytelen maradt.

Verses költemény füzetében az előszót  egy Méltóságos Grófnak ajánlja. Hogy ki lehet ez a bizonyos gróf nem tudni, de vélelmezhetően gróf Esterházy Ferenc avagy annak fia Esterházy Miklós Móric lehetett . A csákvári jegyzőkönyvek tanúsága szerint a XVII. század második felétől nemcsak prédikátort, hanem tanítómestert is alkalmaztak a településen. Amikor a református hívektől 1748-ban elvették templomukat, az uradalom birtokosa, Esterházy Ferenc megengedte, hogy tanítómestert tartsanak. A református tanítónak, Csóka Andrásnak 1770-ben 157 diákja volt, mennyiségtant is oktatott nekik. A csákvári földmívesiskolát gróf Esterházy Miklós Móric alapította 1890-ben. 

Ez csak az én olvasatom által fogalmazódott meg.

S milyen érdekes , tovább kutattam a család után s sikerült még egy gyermeket találnom. Vajda Pál , aki 1859.februárban született. Tehát a meghalt Ferenc testvér már bátty volt. 

TISZAPART

Rengeteg siksága a tisza partjának,                                      
Viszhangtalan tere a pásztor sipjának,
A legszebb alakok büvös teremtője,
Hős nép éltetője, hős nép temetője.

Merő nézésedbe a szem belefárad,
Ha nyári hónapon tengered megárad;
A szilaj ménesek, a bömbölő gulyák,
S romlatlan magyarok kik téredet lakják.

Magyarul üdvözlik itt az uj csecsemőt
Tisztán, nem korcsnyelven, mint ezer év előtt
Nomád pásztorélet kedves még előttek,
Lóháton nőnek ők, mint őseink nőttek.

Vakolt képü csárda kacsingat az utra,
Mellé gulya ménes van terelve kutra.
Telt válu előttök a kút-gém árnyában
Csak ennyi az enyhely a széles pusztában.

Dél van. A csárdában szépen összegyűlnek
A puszták fiai földre települnek,
Csikósok, gulyások, számadók, bojtárok,
Mint az idő hozza lókötő betyárok.

Köztök öcsém, bátyám címe mindenkinek,
Azontul nem jut több eszébe senkinek,
Csak a siheder vágy kend cimezés után;
Mert ugy hiszi aztán járhat a lyány után;

Szolgafán a bogrács, a konyhán sustorog;
Körülte egy csinos hugomasszony forog;
Utóbb a bográcsot elejökbe teszik,
Paprikás tartalmát jó étvágygyal eszik.

Minthogy az italhoz nem kell nekik pohár,
Vontatott lépéssel az iccés sorra jár.
Addig gulya, ménes ott kinnt a kút körül
Ácsorog, majd elindul a kolompos elül.

Tülekedve széled, ki erre,ki arra;
Szájtörülve megy ki a bojtár a zajra,
Felül a pányvásra, elül hátul ugy jár-
Nagyokat kurjantva: ne csengő ne bogár!

A számadók pedig hol egyrül hol másrul
Beszélgetnek bent, a világ folyásárul ;
Kalandos éltökbül előhozakodnak,
Majd hogy mit tegyenek azon tanakodnak.

Végre a fiú is utóbb szóba kerül,
Hogy megtereli már a gulyát emberül,
Hogy üli a lovat, huszár lesz azt tudom-
Derék lyány a kendé a kis Sári hugom ...

Váltogatják a szót : bizony szép pár lenne
E két cselédbül, ha Pista el nem menne ;
De ha ugy kivánják, huszárrá tegyék ám ..
Mert nem szokott járni gyalog semmi fajtám

Ez a tiszaparti pusztafia szava,
Azért kerül onnan a huszár legjava.
Egyszerüek nyelvben, erőben erősek;
Szinök barna piros, csontjaik velősek.

Rengeteg siksága a tisza partjának,
Viszhangtalan tere a pásztor sipjának,
A legszebb alakok büvös teremtője,
Hős nép éltetője, hős nép temetője!

1858

Este

Távolodik a nap, megnyulnak az árnyak,
A szürke légkörben denevérek járnak ;
Utján a nap minél tovább halad
A látkör annyival rövidebbre apad.

Igy születik az est, hol minden fekete,
A hol megtörpül az emberek termete;
Lágy szellő tévelyeg a bokor enyhében,
Ringatja a dalos kismadárt fészkében.

Örvendő hangokon csicsereg a kis madár,
Tán a szellőhöz, mely őt látogatni jár;
Vagy kicsinyeinek meséket mond talán
Tán tanitja mint kell járnia lég-utján ?

A fáradatlanul uszó bikanyála
Harmat-terhelten hull le a sik határra.
Az ember pedig, mert a nap nem világol,
Ujabbb erőt nyerni tér meg a munkáról.

Te vagy isten , a kit a kis porszem
És a felhőkben fürdő granit;
A magasság, a mélység egyiránt
Minden létel kutfejének állít.

Imám hozzád száll, mert a sziveket
És a veséket te alkottad,-
Bármit kérek rajtad kivül senki
Semmit; de te mit kérek megadhatd

Béketürést ha a sorsom üldöz
Ezt kérek, és igazságnak lelkét;
Utaidban járni kivánkozó
Bölcs értelmet, és vigyázó elmét.

Te vagy ki az embert teremtetted,
Egységedben a mindenható;
Te teheted kinek nincs kezdeted
S végezeted , örök alkotó !

( Vajda Ferencz 1858 )