Mostanában egyre több cikk jelenik meg olyan archaikus kutatások eredményeiről ,melyeket a modern tudomány eszközeivel fedeztek fel, állapítanak meg immáron tényként. Gondolok itt elsősorban a több száz, esetleg ezer évvel ezelőtt előttünk élő őseink DNS alapon történő kutatásaira. Talán mindenki olvasta vagy éppen hallotta , amikor pl. 2018-ban III. Béla Árpád-házi királyunk DNS-t azonosították. Az Árpád-ház eredetének kutatásán kívül egy másik fontos téma is érdekli a kutatókat, ez pedig a honfoglaló magyarok eredete. Ebben a témában a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tár egyik kiemelkedő kutatója dr. Fóthi Erzsébet. S miért is érdekelhet ez minket ? Csak azért, mert a Rétközben és a Bodrogközben gazdag honfoglalás kori sírjaink vannak, melyek alkalmasak voltak többek között arra, hogy belőlük megfelelő DNS-t azonosítsanak. Ő pedig pont ezt tette és teszi jelenleg is . Ezt kutatja. Immár közel 4 éve foglalkozik a témával és ez év januárjában meg is jelent egy újabb cikke. Angol nyelven, de google fordítóval szépen értelmezhető.
S ami lényeg. Lehetőség nyílt arra, hogy a téma szakértője személyesen Dombrádon előadást tartson.
Írása publikálva :
https://link.springer.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése