2024. április 21., vasárnap

Virtuális séta

https://digicart.hu/vs_photos/dombrad   👈

2020 évben drónnal készült technológiával már bemutattam városunk főbb nevezetességeit , úgymint a Református templomot , a Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus templomot  és a Horváth József  Alkotóházat.  A videóban olyan perspektívát láthattunk, amit e technológia nélkül nem sikerült volna megvalósítani. 

A videó rövid és lényegre törő volt. Emlékeztetőül.  


Azóta eltelt közel 4 év és Veress Sándor Dombrádi származású mérnök segítségével egy újabb szemszögből nyílt lehetőség bemutatni a három helyszínt.  A mostani munka időkorlát nélküli. Addig nézelődhetünk a termekben,  a szent helyeken, ameddig csak kedvünk tartja. Elidőzhetünk és egy képet, vagy tárgyat közelebbről is szemügyre vehetünk, megcsodálhatunk. Elmerülhetünk a református templom belső csendjében, miközben megcsodálhatjuk annak minden zegzugát. Hasonlóképpen a katolikus templom belső termében.  

Aki már volt a katolikus templom belső termében, már megcsodálhatta  a templom freskóját, s talán elgondolkodhatott, ki festette, mit üzen nekünk? Az információs gombra kattintva erre is választ kapunk. A teremben ráközelíthetünk a freskó részleteire, és egyéb tárgyakra is.  

Ugyanígy a Horváth József Alkotóház termeiben is sétálhatunk kedvünk szerint. 

Az időben visszautazhatunk gondolatban. Nagyapáink, nagymamáink életébe nyerhetünk betekintést a használati tárgyaikon keresztül. A  hatezer éves Dombrád egykori életterét is láthatjuk. 

Néhány jó tanács: 

Lehetőség szerint asztali gépen, vagy nagy monitoron, okostévé internetes verzióján látogassuk meg az oldalt. Használjunk teljes képernyőképet. A képernyő alján lévő ikonokat bátran próbáljuk ki . A navigáláshoz a kép jobb felső sarkában lévő lenyíló ablakot is használhatjuk. Az " I " betű , információs gomb, melynek megnyomásával hívhatjuk elő a szöveges tartalmat. Az egér mozgatásával körbenézhetünk, a görgőjével ráközelíthetünk a  képre. A fehér pontokra kattintsunk rá nyugodtan, ezzel más szemszögből is láthatjuk a termeket. Ugyanígy a fényképező ikonokra és nyilakra kattintva is más módokat hívhatunk elő.  A zöld és lila pontokra kattintva újabb képek kerülnek elő. 

Nagyon nagy köszönettel tartozom Veress Sándornak az áldozatos munkájáért !

Mindenkinek jó szórakozást és élvezetes kirándulást kívánok a 👉 Dombrádi virtuális sétához ! ( itt a szövegre kell kattintani )