Az első írásos emlékezés Damarad faluról immár 953 esztendős. Azóta már Dombrád nevével ékeskedik, s a mi szép településünk immár húsz esztendeje városi ranggal dicsekedhet. Régóta dédelgetett vágyam volt egy kis filmecske elkészítése, mely bár nem teljes mértékben, de szívem szerint mutatja be kis városunk szépségét és varázsát.
Egy minapi alkalommal négy helyszínen sikerült a felvételeket megcselekednünk. Az ily módon elkészült mintegy harminc perces mozgókép egy rövidített, ötperces változatában kínáltatik a közönség elé. A YouTube-on feljegyeztem, mely helyeken készíttettek a képek, ám hiszem, hogy minden igaz Dombrádi első látásra megismeri a helyszíneket, hol jártunk és forgattunk.
Ezúton is hálaimámat mondom Kovács Ádám barátomnak, ki időt szakított miránk, valamint köszönetemet adom fiamnak, Karászi Rolandnak 💗, ki a videó szerkesztésében mesteri munkát végzett.